A körülmetélés a fityma egészségügyi, vallási okok, vagy egyéb meggyőződés miatt végrehajtott orvosi eltávolítása. Körülmetélés során a fitymát sebészi úton, teljesen eltávolítják, így az nyugalmi esetben sem borítja a makkot. Egyes országokban vallási meggyőződés, vagy a tradíciók miatt már gyermekkorban végrehajtják a körülmetélést.
Ezt a honlapot azért hoztuk létre, hogy megismertessük a körülmetélés egészségi és egyéb előnyeit, bemutassuk a körülmetélés történetét, mai elterjedtségét, és eloszlassuk a körülmetéléssel kapcsolatos tévhiteket. Fórumot biztosítunk abból a célból, hogy a körülmetélés előtt állók, hasznosíthassák azoknak a tapasztalatait, akik már átestek a műtéten, és hogy az újszülött-, gyermek- vagy felnőtt kori körülmetélésre vonatkozó kérdésekre válaszoljunk.
András
a szerkesztő