Amikor 1996-ban körülmetéltek, még nem ismertem az Internetet, s csak kb. két évvel később kezdtem használni a világhálót. Az egyik első dolog persze, amire rákerestem, a „körülmetélés”, pontosabban az angol megfelelője, a „circumcision” volt. Hihetetlen mennyiségű anyagot találtam, a körülmetélés mellett s ellene. Ez utóbbin nagyon meglepődtem, mert korábban nem tudtam, hogy a dolog az USA-ban ilyen parázs vitákat vált ki. (Őszintén szólva, azt gondoltam, hogy az újszülött fiúgyerekek rutinszerű körülmetélése ott vitán felül álló, mindenki által elfogadott procedúra, s olyan egyszerű és természetes, mint a himlőoltás!) Lelkiismeretesen végigolvastam mindent, s meg kellett állapítanom, hogy a körülmetélés-ellenes propaganda hihetetlenül hazug és ezért veszélyes is. Ezzel szemben örömmel találtam meg a körülmetélést támogató honlapokat, s külön öröm volt egy jó pár körülmetélt magyarra is rábukkanni! A magyar webet, azt hiszem, 2000. tavaszán kezdtem nézni, s akkor találtam meg azt a rengeteg fórumot, orvos válaszol, stb. rovatot, ami a körülmetéléssel foglalkoztak.
A kérdéseket és hozzászólásokat elolvasva, több minden világossá lett számomra:
Az első felfedezés: rengeteg tizenéves fiú és felnőtt férfi küszködik kisebb-nagyobb pénisz-problémával, fitymaszűkülettel vagy más bajjal.
A második felfedezés: hihetetlen méretű a tájékozatlanság a körülmetéléssel kapcsolatban, sokan még azt sem tudják, hogy a körülmetélés során mit is vágnak le, s hogyan néz ki egy körülmetélt pénisz.
A harmadik felfedezés: ennek ellenére, a körülmetélés Magyarországon sem olyan ritka dolog.
A negyedik felfedezés: az orvosi (vagy vallási) indok nélkül, önkéntesen elvégeztetett körülmetélés sem olyan ritka, vagyis nem is vagyok olyan bolond, hogy 35 évesen, orvosi indok nélkül körülmetéltettem magam!
Az olvasást csakhamar írás követte, s elkezdtem hozzászólni a fórumokhoz és válaszolgatni a kérdésekre. A levelezéseim során nemcsak segíthettem másoknak, hanem én is nagyon sokat tanultam. Ebben az időben kerültem először e-mail, majd személyes kapcsolatba dr. Fekete Ferenccel, aki az 1990-es évek óta működtetett egy kizárólag férfibetegségekkel foglalkozó magánklinikát, s ma a felnőttkori körülmetélés legismertebb hazai specialistája (www.potenciaklinika.hu). A levelezéseim során jöttem rá arra, hogy a fiúk-férfiak el sem jutnak odáig, hogy orvoshoz forduljanak, s mások példája – olyanoké, akik már maguk is átestek a körülmetélésen – mennyire fontos az első, döntő lépés megtételéhez. Rengetegen találtak meg, s találnak meg ma is kérdéseikkel, ma már sokszor nők is, akiknek a férjével, fiújával vagy a kisfiával van ilyesféle probléma. Ennek a honlapnak az ötlete nem is tőlem származik, bár a tapasztalataim alapján, már én is régóta azt gondoltam, hogy jó lenne valami nép- és szakszerű oldal, amely a legfontosabbakat elmondja a körülmetélésről. Volt egy korábbi kísérletünk is (www.freeweb.hu/korulmetelve), amelyik azonban egy jó ideig nem volt aktív, s sokáig nem is tudtam, hogy mi lett azzal a fiúval, akivel 2001. nyarán azt a lapot elkezdtük. (Beszámolója „Viktor (2001)" címmel van fent ezen a lapon, a „Körülmetélt vagyok / Orvosi okokból” rovatban.)
A honlap létrejöttéhez az első lépés egy levelezés volt, 2005. őszén, Robival, egy 25-26 év körüli fiúval, aki akkoriban állt körülmetélés előtt, részben saját elhatározásból, részben kisebb-nagyobb fityma-kellemetlenségek miatt. Miután átesett a műtéten, ő maga vetette fel, hogy csináljunk egy profi módon összerakott honlapot, s ha én szállítom az anyagot, akkor ő, akinek ez – vagyis a honlap tervezés és készítés – a szakmája és a foglalkozása is, szívesen összerakja a lapot. Elkezdtünk dolgozni, s hamar összeállt a honlap koncepciója: Legyen szép grafikai kivitelezésű, modern, s egyben olyan, amelyik már jelenesével is a biztonságot, a „tisztaságot” sugározza, s ezért a szemnek vonzó, hiteles és meggyőző. Legyen olyan, amelyet akár egy kisgyerekes anyuka, akár egy tizenéves kamasz is minden probléma nélkül megnézhet. Tehát a témája – a férfi nemi szervek – ellenére sem lehetnek rajta közvetlen szexuális tartalmú vagy pornográf anyagok. Legyen az is világos belőle, hogy nem orvosi tanácsokat adunk, tehát a honlap áttanulmányozása semmilyen körülmények között sem helyettesítheti a szakorvos közreműködést, annak ellenére, hogy a lapon csak ellenőrzött, hiteles információ lehet. Persze a dolog lassabban haladt, mint szerettük volna, hiszen mindkettőnknek – nekem is, illetve a grafikus-informatikusnak (saját beszámolója „Robi (2005)” címmel van fent ezen a lapon, a „Körülmetélt vagyok / Orvosi okokból” rovatban) megvolt, illetve ma is meg van a saját időigényes mellékfoglalkozása – vagyis a rendes munkahelyünk. A honlap-készítés közben folyamatosan gyűjtöttük az anyagokat, s amikor valakivel a körülmetélés került szóba, mindig megemlítettük a készülő honlapot. Egyikünk sem várta, hogy ilyen sikere lesz a tervezett lapnak, s folyamatosan kaptuk a kérdéseket, mikor lesz már kész, milyen lesz, stb. Amikor elkészült a teszt-oldal, elküldtük egy jó pár embernek, s rengeteg pozitív visszajelzés érkezett! A honlapot végül is nem Robi, hanem egy másik körülmetélt fiú ismerőse fejezte be egy barátságos összegért, s 2007. augusztusában, több mint másfél évi munka után végre elindulhattunk.
A honlapot az elmúlt több mint három évben folyamatosan frissítettem, rengeteg cikk, hír, tudósítás, s majdnem 150 körülmetélési beszámoló és megszámlálhatatlan fénykép került fel rá. A honlap hihetetlen és döbbenetesen sikeresnek bizonyult, s nagyon, nagyon sok jó visszajelzést kaptam, s csak néhány gyalázkodó e-mailt. Ebben a három évben közel 300 új körülmetélésben segítettem közvetlenül – levelezés vagy csetelés útján – s számomra is ismeretlen számú olyannak, aki nem vette fel velem a kapcsolatot. A lap olyan sikeres lett, hogy lesöpört a magyar nyelvű netről szinte minden más fórumot, az egyik új kezdeményezéssel (http://korulmetelve.blog.hu) pedig szoros együttműködésben dolgozunk. A honlap motorja és szerkezet három év után felújításra szorult, amelyet az új webmester, István segítségével végeztünk. A szerkesztésben segítségemre van még Ákos és a „körülmetélve” blog ismeretlen szerkesztője is, valamennyien elkötelezett önkéntes körülmetéltek, akiknek ezúton mondok köszönetet.
András
a szerkesztő
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
