Jogi nyilatkozat
Mivel a körülmetélést a férfi nemi szerven végzik, ez a honlap természetesen a férfi nemi szervekről készült képeket, így különösen a körülmetélés előtt, alatt és után készült fényképeket, a körülmetélés során alkalmazott eszközökről készült képeket, továbbá rajzokat, valamint körülmetélési eredményeket mutató képeket tartalmaz. Így egyes képeket és rajzokat néhányan taszítónak gondolhatnak. Ezért 14 év alattiak a honlapot szülők vagy gondviselők engedélyével és ellenőrzésével nézzék csak meg. Mindenki olvassa el ezt a jogi nyilatkozatot, mielőtt belép a honlapra.
Nem orvosi tanácsok
A honlapon található tájékoztatás, beleértve a személyes beszámolókat, a Fórumra küldött hozzászólásokat és véleményeket is, nem tekinthető orvosi tanácsnak, s nem az a célja, hogy a szakorvossal történő konzultációt helyettesítse.
Felelősségkizárás
A honlap a szerzőinek legjobb tudása szerinti, megalapozott véleményét tartalmazza.
A honlap és általában az Internet használatával kapcsolatos minden felelősség a használót terheli. A honlap szolgáltatója, tulajdonosai és szerkesztője, vagy a honlapra letölthető anyagot küldő személy nem vállal felelősséget, sem közvetlenül, sem közvetve a honlap használatából, beleértve többek között a honlapon megfogalmazott véleményre történő támaszkodásból eredő bármilyen vagyoni vagy erkölcsi kárért.
Szerzői jogok
A honlappal kapcsolatos minden szerzői jog, beleértve a honlap tervet, grafikai kivitelezést, a honlapon elhelyezett írásos és képi anyagok szerzői jogait, a honlap tulajdonosát illetik meg. A honlapon elhelyezett beszámolók és képek közzétételéhez a beszámoló szerzője, illetve a képen ábrázolt személy kifejezett előzetes hozzájárulását adta, azzal, hogy azokat a honlapon kizárólag a személy-azonosság megállapítását kizáró módon, legfeljebb a családnév kezdőbetűje, a keresztnév és az életkor feltüntetésével lehet közzétenni. A honlapon megtalálható minden egyéb anyag már korábban nyilvánosságra hozott anyag, ami figyelemmel a honlap ingyenes és tájékoztató jellegére, a szabad felhasználás körébe tartozik.
Adatkezelési szabályok
A honlapra vonatkozó adatkezelési szabályokat az 1. sz. melléklet tartalmazza.
Felhasználási feltételek
A honlap használatára vonatkozó részletes feltételeket a 2. sz. melléklet tartalmazza.
1. sz. MELLÉKLET
Adatkezelési szabályzat
1. A szabályzat hatálya
Az adatkezelési szabályzat a [oldal neve] címen elérhető oldalhoz közvetlenül kapcsolódó adatkezelésekre terjed ki. A szabályzat nem terjed ki a Felhasználási feltételek (lásd alább) által szabályozott olyan kérdésekre, amelyek nem kifejezetten a személyes adatok kezelésével függnek össze. A szabályzatnak nincs időbeli hatálya; a szabályzat módosításáról az adatkezelő a felhasználókat tájékoztatja. A tájékoztatás a módosítás hatályba lépését megelőzően, oly időben történik, hogy a felhasználó dönthessen a módosítás elfogadásáról, vagy a regisztrációja törléséről. Ellenkező kikötés hiányában a szabályzat hatálya nem terjed ki olyan honlapok adatkezeléseire, melyekre a […] oldalon található hivatkozás vezet.
2. Az adatkezelő személye, a felhasználó
Adatkezelő: a Felhasználási feltételekben meghatározott szolgáltató ([…]), az adatkezelő elérhetősége: […].
Felhasználó: az oldal szolgáltatásait igénybe vevő személy, akár regisztrált, akár regisztráció nélkül bocsájtott rendelkezésre személyes adatokat tartalmazó dokumentumot.
3. Az adatkezelés célja és jogalapja
Az adatkezelés célja a [oldal neve] oldalon történő közösségépítés, a honlap céljainak megfelelően, valamint a felhasználók azonosítása az alábbiak szerint:
- a regisztráció során, illetve a honlappal folytatott levelezés során megadott e-mail cím a kapcsolattartást,
- az e-mail cím és a jelszó a felhasználó bejelentkezésekor történő azonosítását,
- az adatlapon megadott adatok a közösségépítést, ismerősök gyűjtését, és a velük való kapcsolattartást, a csevegésben való részvételt
szolgálják.
Az adatkezelés jogalapja minden esetben a felhasználó hozzájárulása. A hozzájárulás megadottnak tekintendő, (a) a honlapon a fórum, illetve a klub használata céljára történő regisztrálással, illetve (b) azzal, hogy a felhasználó a honlapon történő közzététel céljára beszámolót és képet küld. Bizonyos esetekben, elsősorban az adatlapon kötelezően megadott adatok tekintetében, az adatkezelés az oldal szolgáltatásai igénybe vételének a feltétele.
4. Regisztráció
A regisztráció a Felhasználási feltételekben meghatározottak szerint a szolgáltatás igénybe vételének feltétele. Ennek során a felhasználó az alábbi adatokat adja meg:
Felhasználói név: a későbbiekben ez jelenik meg a csevegés során, ezáltal lehetséges a felhasználó azonosítása.
E-mail cím és jelszó: megadott e-mail cím nem publikus (kivéve, a Klub-szolgáltatás felhasználóját, a Klub szolgáltatás többi felhasználója vonatkozásában), vagyis nem fog megjelenni sehol az oldalon, csak az aktiváláshoz szükséges adatot tartalmazó levél, valamint a rendszer használata során keletkező értesítések fognak erre az e-mail címre érkezni. A jelszó a felhasználó azonosítására szolgál.
Személyes adatok: A Klub-szolgáltatás használatához a regisztrációs lapban megjelölt személyes adatok megadása kötelező.
Egyéb személyes adatok: A regisztrációs oldalon esetleg megjelenő egyéb adatok kitöltése nem kötelező. Ezen adatokat a szolgáltató az oldalon nem tünteti fel, azokat csak a Felhasználási feltételekben, valamint jelen szabályzat 8. pontjában írt célokra használja fel.
5. Felhasználói adatlap, profil létrehozása és módosítása
A felhasználók a belépést követően, önkéntes jelleggel, kitölthetik adatlapjukat, illetve létrehozhatják saját profiljukat.
A szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy az adatlapok tartalmát megváltoztassa, egyes adatmezőket töröljön, vagy újabb adatmezőket hozzon létre, különösen, ha ezt a felhasználók igényei, szokásai szükségessé vagy indokolttá teszik. A változásokról, legkésőbb azok életbe lépését megelőzően egy héttel, az adatkezelő a felhasználókat e-mailben, valamint a bejelentkezéskor megjelenő főoldalon tájékoztatja. A szolgáltató nem változtathatja meg a megadott adatokat.
6. Technikai adatok kezelése
Az oldal megtekintése során rögzítésre kerül a felhasználó számítógépének IP-címe, a látogatás kezdő időpontjában, illetve egyes esetekben - a felhasználó számítógépének beállításától függően - a böngésző és az operációs rendszer típusa. Ezen, naplófájlban rögzített adatok csak statisztikai célra kerülnek felhasználásra, és csak törvény kifejezett rendelkezése alapján továbbítja harmadik fél részére.
7. Hozzáférés a kezelt adatokhoz
A kezelt adatokat az adatkezelő csak az érintett kifejezett hozzájárulása, vagy törvény rendelkezése alapján teszi hozzáférhetővé harmadik személyek számára. Az adatkezelő fenntartja magának a jogot arra, hogy egyes technikai műveletek céljára adatfeldolgozót vegyen igénybe.
8. Az adatok adatkezelő általi felhasználása
Az adatkezelő a felhasználó által megadott adatokat elsősorban a Felhasználási feltételekben részletezett szolgáltatás céljából, vagy a jelen szabályzatban meghatározott esetekben használja fel.
A Felhasználási feltételekben foglalt esetekben az adatkezelő, mint szolgáltató jogosult adatok felhasználására, különösen, ha a felhasználó jogellenes magatartást tanúsít
9. Az érintettek jogai, a magánszféra védelme
A felhasználónak jogában áll, hogy adatait az 5. pontban meghatározott módon helyesbítse, a tévesen szereplő, és általa nem helyesbíthető adatok helyesbítését az adatkezelőtől kérje. A felhasználó joga, hogy egyes adatait, vagy teljes adatlapját törölje. A felhasználó tájékoztatást kérhet adatai kezeléséről.
Az adatkezelő nem tehető felelőssé azért a kárért, amely abból eredt, hogy a felhasználó adatai védelméről nem megfelelően gondoskodott, így bejelentkezési neve és jelszava könnyen megfejthető, vagy azt harmadik személyek tudomására hozta.
10. Adatbiztonság
Az adatkezelő minden tőle elvárható, szükséges intézkedést megtesz az adatok biztonsága érdekében, gondoskodik azok megfelelő szintű védelméről különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen.
11. Az adatkezelés időtartama
Amennyiben a felhasználó adatlapja törlésre kerül, az adatokat a szolgáltató rendszere három munkanapon belül törli. A felhasználó saját adatait bármikor törölheti.
12. Jogérvényesítés
A felhasználók panaszaikkal, kifogásaikkal fordulhatnak közvetlenül az adatkezelőhöz, aki minden tőle telhetőt megtesz az esetleges jogsértések megszüntetése és orvoslása érdekében. A felhasználó a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján jogait bíróság előtt érvényesítheti, valamint panaszával fordulhat a Magyar Köztársaság adatvédelmi biztosához.
13. Adatvédelmi nyilvántartás
Az adatkezelő az adatkezelést az adatvédelmi biztos által vezetett nyilvántartásba bejelentette. A nyilvántartási azonosító: […]
