2009. június 17.-én kés alá feküdtem, 16 évesen, fitymaszűkület miatt. Részleges fitymaszűkületem volt, mereven is hátra lehetett nehezen húzni, de megakadt a makk mögött a fityma és feszítette azt, ami eléggé fájdalmas volt.

Ez az egész probléma ugyanezen év telén (akkor még 15 évesen) tudatosult bennem. Előtte is sejtettem, hogy valami nincs rendjén, de a félelem, esetleg a bizonytalanság miatt sosem néztem jobban utána. De akkor, azon a hideg téli napon utánakerestem a dolognak és megbizonyosodtam arról, hogy mi a probléma. Ekkor találkoztam először komolyabban a körülmetéléssel, mint a szűkület egyik gyógymódjával.
Ezek után elvesztettem szinte minden önbizalmamat a lányokkal szemben. De a sors iróniája, hogy a probléma észlelése után két héttel megismertem egy lányt, akivel később össze is jöttünk. Telt, múlt az idő, fokozatosan egyre közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz. De eközben mindvégig bennem volt a félelem, hogy mi lesz ha egyszer le kell vetkőzni és kiderül a problémám. Ez az alkalom el is érkezett. Nagyon szégyelltem a dolgot és próbáltam minél inkább titkolni. Szerencsére, a lány tapasztalatlansága miatt, vagy az én „ügyeskedésem” miatt nem derült ki a probléma. De ez az élmény adta meg a végső lökést ahhoz, hogy szóljak édesapámnak a problémáról.

Így néhány napra rá leültem vele és elmondtam neki a problémámat. Nagyon megértő volt és megpróbált felvidítani, hogy nem olyan borzasztó dolog ez és, hogy nagyon sok embernél előfordul. Ennek ellenére nem lett túl jó kedvem. Majd megbeszéltük, hogy minél hamarabb elmegyünk az urológushoz. Ez meg is történt. Szerencsére a szomszédunkban van egy rendelőintézet, ahol van urológiai szakrendelés is, így már másnap átmentem a dokihoz. Előtte persze nagy volt az izgalom, hiszen még sosem voltam előtte ilyen helyen. De nem volt olyan borzasztó, mint amire számítottam. Néhány perces vizsgálgatás után, az orvos fitymafék bemetszést javasolt és be is utalt műtétre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházba. Először egy húsvét körüli időpontot kaptam, de azt több ok miatt, inkább átrakattuk június 17.-re.

A napok és hónapok csak teltek, én átléptem 16. évembe, hosszas vívódás után barátnőmnek is bevallottam a szűkületet (aki nagyon jól fogadta a dolgot és végig támogatott), és a műtét időpontja is vészesen közeledett. Majd végül eljött a nagynap. Reggel 7-re bementünk a kórházba. Az már csak a befekvés után derült ki, hogy az orvosom (aki be is utalt a kórházba) szabadságon van. Ezért egy másik, fiatal doktort kaptam Dr. Bodrogi Balázs személyében. Fiatal, kedves orvos volt. Ő is megvizsgált és a panaszaim, valamint a vizsgálati eredmény után ő a körülmetélést javasolta, mint biztos gyógymódot. Ekkor felcsillant a szemem. Előtte sem zárkóztam el a dologtól, sőt, mindig egy fura kíváncsiság motoszkált bennem a dologgal kapcsolatban. Így végül rábólintottam a körülmetélésre. Nem telt bele sok időbe, már toltak is be a műtőbe. Maximum egy óra lehetett a vizsgálat és a műtét között.

A műtős srác próbált viccelődni és vidítani miközben tolt a kocsin, de nagyon be voltam fosva, mert még sosem műtöttek azelőtt. Kaptam előtte nyugtatót, de az nem sokat használt. Aztán végül bekerültem a műtőbe. Folyamatosan remegtem. Lekötötték kezem-lábam, mozdulni se bírtam. Aztán bejöttek az orvosok és elkezdődött a legrosszabb rész. Helyi érzéstelenítéssel próbálkoztak. Azért csak próbálkoztak, mert az érzéstelenítő csak félig hatott. A „szerszámnak” csak a tövét zsibbasztotta el az érzéstelenítő, a végét a makk körül, ahol műtöttek nem. Jeleztem az orvosnak, hogy érzek mindent és fáj nagyon ezért adott még egy adagot a fájdalomcsillapítóból. A szúrásokat nem éreztem, de a fájdalom megmaradt a makk körül. Ezek után iszonyatosan fájt a műtét. Éreztem mindent. Legszívesebben ordítottam volna a fájdalomtól. De végül túlestem rajta. Befejezték, összevarrták és bekötötték. Aztán feltoltak a kórterembe, ahol kaptam altatót és fájdalomcsillapítót. Ezektől sikerült elaludnom. Másnap reggel megírták a zárójelentést, kicserélték a kötést, és hazaengedtek.
Itthon már jobban teltek a napok, de csak fizikai értelemben. Lelkileg kikészültem. Rám tört egy nagyon rossz érzés. Össze voltam szakadva teljesen. Bizonytalan voltam és féltem. Nem tudtam, hogy ezután milyen életviteli változásokat kell elkövetnem. És mindemellett azt sem tudtam, hogy a barátnőm mit fog szólni a dologhoz. Segítségre volt szükségem így elkezdtem az interneten keresgélni. Szerencsére rövid idő után ráakadtam a www.korulmeteles.hu lapra. Egyből fel is vettem a kapcsolatot Andrással. Az ő segítségével egyre többet tudtam meg a dologról, és ahogy telt az idő, múlt a fájdalom és egyre szebb is lett a „szerszámom” kezdtem megkedvelni a dolgot. Napról napra okosodtam a metélés terén, és ahogy egyre többet tudtam meg a dologról, egyre jobban kezdtem szeretni. Kb. 1-1,5 hét alatt eljutottam egy olyan szintre, hogy már inkább pozitívan álltam hozzá, mint negatívan. Ekkor kezdtem újra kijárni a városba és társaságba. A makkom hamar megszokta a külvilágot és a gatyámat. Ettől nagyon fellelkesedtem. De ez még csak a kezdet volt. Ez volt az az időszak, amikor a közeli barátaimnak elmondtam a dolgot. Nagy meglepetésemre mindenkitől csak pozitív véleményt és bíztató szót hallottam. Különösen a barátnőm véleményének örültem, aki kifejezettem örült a dolognak. Ez is nagyban hozzájárult a hangulatom nagymértékű javulásához. Egyre jobban kezdtem kedvelni a metélt péniszem. Kb. két hét után visszahúzódtak a bedagadt részek és kezdett jól festeni a „legnemesebb testrészem”. Ezután jött a hosszú és türelmetlen várakozás a varratok kipergésére. Szépen lassan azok is elkezdtek kiesni, de egy idő után megakadt a kiesés, így magamnak szedtem ki az utolsó pár darabot. Így kb 3,5 héttel a műtétem után, teljesen gyógyultnak számítottam.

Egy hónap múlva
Most, kicsivel több, mint egy hónap elteltével lelkileg is teljesen helyrerázódtam. Visszagondolva az elmúlt néhány hétre, azt hiszem, hogy a legnehezebb dolog az volt, hogy lelkileg megbirkózzak a dologgal. Mielőtt nekivágtam a dolognak nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz. Sokat segített a sok pozitív vélemény és kedvesség, amit a hozzám közelállóktól kaptam. Nélkülük soha nem sikerült volna. Valószínűleg önként soha nem vállaltam volna a metélést, de így, hogy egészségügyi okok miatt kénytelen voltam megcsináltatni, már örülök neki. Most már büszkén vállalom, hogy metélt vagyok, és nagyon örülök annak, hogy elvégeztettem. Megtapasztaltam rengeteg előnyét és ezek csak még jobban erősítik bennem azt az érzést, hogy megérte ennyit szenvednem. Azon a véleményen vagyok, hogy ha lesz majd fiam, akkor neki is tovább fogom adni ezt az érzést, és körül fogom metéltetni még egészen kicsi korában…
Vágottfaszú üdvözletem minden metélt sporttársnak!

E. Pali