Az éjszakát nyugodtan töltöttem, nem is igazán akartam reggel felkelni. Mivel egy órás vonatozás előtt álltam, így időben keltem és indultam. Jól is tettem, hiszen a vonat 40 percet késett.
A megbeszélt 11 óra előtt 20 perccel érkeztem a doktor úr rendelőjébe, ahol a recepciós fogadott. A váróban ketten ültek – egy hölgy és egy úr. A nyugodt zeneszó mellett volt időm ráhangolódni a beavatkozásra. 11 órakor az előttem lévő srác – Tamás – kijött a doktor úrral. Vélhetően őt is körülmetélték, hiszen zacskóban kötszereket kapott és egy olvasnivalót. Barátnője kérdezgette, hogy fájt-e, rendben van-e minden. A válasz megnyugtató volt! NEM FÁJT ÉS MINDEN RENDBEN!
Adoktor úr behívta a másik srácot, aki ott ült még. Ő kb. 4-5 percet volt bent. Utána én következtem.
A műtő melletti kis rendelőbe mentünk, a gyors bemutatkozás után a doktor úr feltett 2-3 kérdést, arról, hogy miért szeretném, hogy elvégezze a metélést és van-e valami panaszom, szedek-e gyógyszert. A gyors adategyeztetés és adminisztrálás után megbeszéltük, hogy a fitymától teljesen szeretnék megszabadulni.
Ezután átkísért a kis műtőbe, ahol le kellett venni a nadrágot és a boxer alsót és felfeküdtem az asztalra. A doki mindent lépésről lépésre elmondott, úgyhogy tudtam mire kell számítani.
Először egy betadines oldattal körbemosta a szerszámomat és beadott 4-5 helyre érzéstelenítő injekciót. Semmit nem lehetett érezni, kb. olyan volt, mint amikor megcsíp a szúnyog.
Ezután a doktor úr bekapcsolt egy gépet, amivel a bőrt vágta és a vége automatikusan elhegeszti az ereket. Érdekes hangja volt és furcsa égési szaga amikor a húshoz és a bőrhöz ért. Persze ebből semmit nem lehetett érezni, csak a szagot… Közben kibeszéltük az orvosokat és a kórházi ellátást. Gyorsan elrepült 10-15 perc.
A vágás után a doki összevarrta a sebet. Olyan fonalat használt, ami 3-4 hét alatt szívódik fel. A végén alaposan becsomagolta a szerszámomat.
Mindennel együtt 20-25 percet töltöttem bent a műtőben.
Felöltözés után leültem még a váróban. Ekkor az előttem metélt srácot hívta vissza a doki, hogy megnézze a kötést. Neki sem vérzett át, így hazamehetett a barátnőjével.
10-15 perces üldögélés után visszahívott a rendelőbe és megnézte, hogy van-e vér a kötésen. Nem volt, így pár instrukciót és kötszert kaptam. Meglepődtem, hogy az anyagiak elrendezése közben még számlát is írt a doktor.
Pár perc séta és vonatkozás után hazaértem. A kötés teljesen megfelelő, nem vérzett át. Semmi fájdalom, semmi rossz érzés. A napi utazás és a műtét után lefeküdtem egy órát aludni. Nem volt az alvás sem kényelmetlen.
Egy hétig naponta cseréltem a kötést és mindig betadines oldattal mostam le a seb környékét. Egy hétig hagytam rajta a kötést. A boxer alsóban kicsit furcsa volt, hogy a makkom hozzáér a szövethez, de megszoktam 1-2 nap alatt. A 8. naptól már nem volt kötés a szerszámomon, a varratok a 10 napon kezdtek kiesni.
Az első próba a 12. napon volt kézzel, és egy héttel rá a barátnőm is kezelésbe vette a szerszámot.
Elmondhatom, hogy probléma nélkül kb. 25 nap alatt teljesen rendbe jött minden.
köszönöm szépen !
Köszönöm szépen, nekem is tetszik benne.