N. Márton

Beavatkozás: körülmetélés / saját elhatározás
Időpont: 2017-05-24 - 32 évesen
Orvos: dr. Bánfi Gergely (Budapest) magán

Alapadatok

N. Márton
körülmetélés
saját elhatározás
2017-05-24
32
dr. Bánfi Gergely (Budapest) magán
érvényes, folyamatban lévő

Szöveges beszámoló

Előzmények

Hogy hol is kezdődött a dolog. Annyit mondok, hogy nem volt semmi komolyabb orvosilag szigorúan indokolható problémám, ami miatt megléptem a műtétet. Esetleg pár apróság, időszakosan visszatérő meleg miatti és balkáni budin összeszedett fertőzés.

A dolgot könnyebbé tette az, hogy 7 évvel ezelőtt fogtam, és állandó jelleggel a makk mögé kényszerítettem a bőrt. Ezt részben azért tettem, mert nem tetszett a garbó kinézet, másrészt, hogy ne legyen szagos. Ez kezdetben elég furcsa tud lenni, és hülyén érzi magát az ember, ha kimegy az utcára, de a gatyába nem lát be senki, csak akinek engedjük. Rövid úton amúgy hozzá lehet szokni, testileg és lelkileg is. Ezzel a módival még megengedheti magának az ember, hogy kínosabb helyzetben, pl. öltözői zuhanyban vagy pucér szaunában visszahúzza a helyére, és így kényelmesen érzi magát olyan környezetben is, ahol ez nem szokás. Gatya visszavétele után pedig a jól megszokott módon ment tovább a dolog.

A szag téma a hátrahúzással nem lett teljes mértékben megszüntetve, mert a hátragyűrt bőr redőiben ugyanúgy bepállik, és a makkról átvándorol a bőrre, ezzel nem oldottál meg semmit.

A pornóipar rendesen ráfókuszál a körülmetélt brékre, és viszonylag kevés bőrös virslit látni a szakoldalakon. Talán ez is kicsit oda tolta az értékítéletem, hogy igényesebb formát ölt egy kopasz pénisz. Egy idő után már meg sem nyitottam olyan oldalt, ahol fitymás rudik tömködték magukat a művésznőkbe. Ezek az oldalak talán a "fogyasztói társadalmat" is elfogadóbbá teszik majd, és nem vallási hovatartozáshoz kötik a körülmetélést.
Az idő haladtával egyre inkább kíváncsivá tett, hogy milyen érzés lehet, ha egyáltalán nincs fityma. Ezért semmit nem bízva a véletlenre, sebtapaszt igénybe véve leragasztottam megfelelő origami technikákkal hajtogatva a bőrt, és különféle próbáknak vetettem alá a szerszámot. Ez elég tetszetősnek bizonyult szóló és páros játékokra egyaránt. Közösüléshez ilyenkor érdemes gumit használni, mert a hölgyek hüvelye nem kompatibilis a sebtapasszal, és ezért nem jár kétfogásos ágyba reggeli másnap reggel. Szóval a módszer elég közeli modellezése a körülmetélt állapotnak, és itt már el lehet kezdeni tűnődni azon, hogy a végeredmény lehet, hogy nem is lenne olyan rossz, eltekintve attól, hogy túl kell esni egy kellemetlenebb procedúrán.

Egy idő után mindenféle benyomás, belátás és próba következtében eljutottam odáig, hogy kérek egy időpontot a doktor úrhoz. Azt hiszem, hogy egy ilyen beavatkozásnál érdemes meggondolni, hogy kinek a kezébe adjuk az életünket. Kinyíltak a szemeim, mikor egyik beszámolóban olvastam, hogy nő végezte a beavatkozást. Ha nő lennék, biztos, hogy nem mennék férfi nőgyógyászhoz, férfi létemre pedig preferálom a férfi urológust. A nőknek csak ott van kis előnyük az urológus szakmában, hogy vékonyabb ujjakkal rendelkeznek… Másrészt itt nem állunk még egyszer sorba, mint az egyet fizet, kettőt kap akcióban, ezért is választottam egy jó hírű orvost, akinek jó referenciái voltak. András, e honlap szerkesztője, ebben már jártas, bárkinek ajánl egy jó skalpost. Már 2014-ben írtam neki, hogy érdekel a körülmetélés, de aztán abbamaradt a dolog, s 2016-ban jelentkeztem nála újra, de a megvalósításhoz csak 2017-ben érkeztem el. András dr. Bánfi Gergelyt ajánlotta, aki a budapesti Urológiai Klinikán dolgozik, s nagyon szép eredménnyel metél.

Orvosi vizsgálat

A dokihoz a magánrendelőbe kicsit teli gatyával érkeztem, mert ilyen helyzetbe ritkán hozom magam. Még a bejelentkezés után is volt pár olyan pillanatom, hogy felállok, és angolosan távozom a helyszínről, de összeszedtem magam, hiszen az elhatározás már megvolt, a kellemetlen része pedig itt kezdődött, megfutamodni ezen a ponton már nem ér. Jó fél óra várakozás után találkoztam is a dokimmal, akinek előadtam, hogy mit szeretnék. Hivatkoztam arra is, hogy fertőzések elkerülése érdekében szeretném elsősorban elvégeztetni a műtétet, ő pedig bólogatva igen logikus lépésnek tartotta, tehát nem kellett győzködni, hogy mindenképp ezt a megoldást választom. Ő előre felvázolta, hogy milyen stílusban szokott szabni, kevés bőrt meghagyva, féket eltávolítva a szokása. Nekem a magas, feszes stílus jobban tetszik, így megegyeztem vele, hogy a műtét napjára viszek neki egy netes fotót az én elképzelésemről. A felajánlott időpontok közül az egyik a találkozó után két héttel volt, a másik pedig nyár végén, 3 hónap múlva. Itt vettem még egy nagy levegőt, és mondtam, hogy két hét múlva megyek, nem húzom az időt.

A két hét kissé aggodalmasan telt, sokszor jöttek olyan gondolatok, hogy mégis csak levágnak egy darabot belőlem, ami eddig a részem volt. Ilyenkor mindig a célra koncentráltam, másrészt meg arra is, hogy ezt-azt már kiszedtek belőlem, javarészt az összes mandulámat.

Műtét napja

Közben elérkezett a dátum, 2017. május 24, amikor reggel megjelentem az Urológiai Klinikán, sok-sok olvasnivalóval, ahogy a doki ajánlotta. Jó egy óra várakozás után jött egy igazán jó fej, nagydarab műtős segéd, kiabálta a nevemet a folyosón. Fogtam a cuccaimat, és felmentem vele az emeleti műtő szekcióba. Itt rövid öltözködés, és fekhely átalakítás után, már vízszintesbe is helyeztem magam. Pár perc után megjött a doki, akinek még utoljára megmutattam egy képet, hogy milyen végeredményt szeretnék, aztán jöttek az érzéstelenítők, és szűk 20 perc alatt átszabta a szerszámot. Kötözés előtt megkérdezte, hogy meg akarom-e nézni a végeredményt, de ez még korai lett volna nekem, így nyomott rá egy díszcsomagolást, és elküldött pihenni egy nyugis folyosóra. Itt némi evés, ivás, olvasgatás, és elmélkedést követően nagyjából két és fél óra múlva újra megjelent a dokim, aki megnézte a kötést, és utamra engedett. Nagyjából fél óra séta következett, és vezetés.

Attól féltem, hogy mikor fog már fájni. Hát nem fájt. Sem az érzéstelenítő, sem annak a lebomlása után, és még éjszaka sem, a rémhírekkel ellentétben. Persze érezni valami húzó fájdalomszerűséget merevedéskor, de fájdalomnak nem nevezném.

Másnap reggel következett egy gyors vizit ismét az urológián, majd miután újra kaptam egy lazább kötést, vártam két és fél hetet az újbóli találkozóig. Addig Betadinos fertőtlenítés következett, és várakozás a varratok kiesésére. Ezek nem igazán akartak kihullani még két hét múltán sem, így a mellett döntöttem, hogy kisollóval kikapkodom őket, majd három nap alatt, csendes verejtékezés közben eltávolítottam kb. 14-15 varratot. Talán ez volt a legrosszabb része az egésznek, de nem akartam, hogy lyukasra gyógyuljon a helyük. Az utolsó találkozón a doki befejezettnek nyilvánította a munkát, és innentől már csak egy hónapot Contractubex krémezést javasolt, hogy a sebhely is szép legyen.

Mütét utáni napok

Azóta eltelt két hónap, de a szexuális aktivitással közben nem sikerült felhagynom még az első napokban sem. A kíváncsiság hajtott, így a műtét utáni második napon meghívtam Marok Marcsát egy könnyítésre. Nem volt egyszerű, de a sebet kímélve sikerült egyet üríteni, így a teljes gyógyulásig két-három naponta ezt szorgalommal ismételtem. Érzésben nem volt sok változás, eddig is jó volt, most is az volt, csak nehezebben ment még varratokkal. Az 1 hónapos parkolópálya után végre kipróbáltam a feleségemmel is az eredményt. Az első behatolás előtt úgy izgultam, mint tizenéves koromban. Először fura érzés, tejesen más, mint eddig, de kimondottan jó érzés a vaginális és az orális szex egyaránt. Most nem bírom addig az iramot, mint eddig, fura mód érzékenyebb lett. Gondolom a miatt, hogy a csúszkáláskor nem egyszerre siklik át a szűkebb részeken a belső bőr, hanem folyamatosan, több ideig.

Eddig kimondottan örülök, hogy végre átestem a műtéten, és bízom benne, hogy az öröm töretlen marad. Aki fél tőle, annak mondom, hogy én majdnem 10 évig féltem tőle, de elhatározás kérdése.

Egy nőt feleségül kérni nagyobb elhatározás, mint ez.

Ámen.

Beszámolóhoz feltöltött kép

Beszámolóhoz beküldött hozzászólások

Kedves Látogató!

A weboldalunkon kizárólag regisztrált tagok szólhatnak hozzá az adott beszámolóhoz.


Név: Fefe1
Időpont: 2018-10-19 07:23:31

Köszönjünk a tartalmas beszámolót.